Oldal kiválasztása

Természetgyógyászati,

ugyanakkor az orvos által is értelmezhető állapotfelmérés. Ha tudsz róla, tehetsz ellene!

Energy Wave System - biorezonanciás analízis

Egy élő szervezetben a változások leghamarabb a bioinformációs, illetve bioenergetikai szinten jelentkeznek, majd ezt követően molekuláris és sejtszinten történnek meg. Ezek a változások még semmilyen tünettel nem hívják fel magukra a figyelmet, tehát érzékeink még nem jeleznek betegséget. Csak később, mikor már a károsodás olyan nagymértékű, hogy egy vagy több szerv működését befolyásolja, érzékelünk rendellenességeket, melyeknek gyakran nem is tulajdonítunk figyelmet. Ide tartoznak többek között az olyan jelzések, mint a fáradékonyság, nyugtalanság, kisebb alvászavarok, frontérzékenység, étvágytalanság vagy állandó éhségérzet és falánkság stb.

Az EWS Analyzer készülékkel lehetőség nyílik arra, hogy a számítógépben letárolt rezonancia adatbázist a test által kibocsátott értékekkel összehasonlítva, – még a betegség kialakulása előtt – képet kapjunk a szervezetben történő változásokról.

 

Vércukor, koleszterinszint és húgysavszint mérés

A legáltalánosabb szűrővizsgálatok egyike. Gyors, pontos információt ad kapilláris vérből (ujjbegyből vett vérből). Ezt az vizsgálatot sokan otthon végzik önellenőrzésre. Magyarországon népbetegségnek számít a cukorbetegség, a köszvény, vagy a magas koleszterintszint okozta szív- és érrendszeri megbetegedések. A legtöbb ember sokáig nem is tud róla.  Ez a vizsgálat elég pontos ahhoz, hogy az eltérő értékek esetén jelezze a bajt, így megelőzhető a komolyabb elváltozás kialakulása.

  • vércukorszint mérés: gyorsan felmérhető a cukorbetegség gyanúja. A mérés bioszenzoros (elektrokémiai) elven alapszik. A mérés során a vérmintát egy egyszer használatos tesztcsíkra helyezzük. Az eredmény nem alkalmas diagnózisra, ugyanakkor monitorozható a vércukorszint. Megtudható, hogy a vércukorszint egészséges tartományban van-e aktuálisan. A stressz, és bizonyos betegségek is emelkedett vércukorszintet eredményezhetnek, nem csak a cukorbetegség. Érdemes tudni, ha a test jelez… Erős eltérés esetén érdemes orvoshoz fordulni, és klasszikus laborvizsgálatot kérni – Sok komolyabb bajtól óvhat meg ez az egyszerű teszt. FONTOS: az egészségestől eltérő vércukorszinttel léböjt felügyelet nélkül nem végezhető!
  • koleszterinszint mérés: sokáig nem okoz problémát, de növeli a stroke, érszűkület, a szívkoszorúér betegség kockázatát. Magas értéke lehet a változókor, vese- vagy májbetegség tünete, és a pajzsmirigy alulműködés is jelezhet a magas koleszterinszinttel. A diagnózis, és a kezelés orvosi feladat – de az első lépést ezzel a méréssel megtetted.
  • húgysavszint mérés: emelkedett húgysav kikristályosodik a testben: az ízületekben gyulladást, fájdalmat (köszvényt), a vesékben vesekövet okozhat.

Ezen betegségek kialakulása rendszeres testmozgással, egészséges táplálkozással, és időszakonként végzett böjttel megelőzhető!

WIWE EKG

Egy fantasztikus magyar találmány, mely életet menthet. Gyorsan, egyszerűen, az orvosod számára értékelhető EKG-t, és egyéb, a szíveddel kapcsolatos információkat szolgáltat:

  • Ritmuszavar,
  • stroke kockázat, 
  • hirtelen szívmegállás kockázat, 
  • véroxigénszint,
  • pulzus,
  • bradycardia (alacsony pulzus),
  • tachycardia (magas pulzus),
  • extraszisztolé (szívkihagyás vagy extra dobbanás jelzése),
  • kamrai vezetési zavarok előrejelzése.
  • EKG görbe grafikusan ábrázolva.

A fenti adatok megmutatják a szív állapotát. A többi mérési adattal egybevetve meghatározható, hogy kell-e változtatni, és amennyiben igen, mely irányban érdemes elindulni (életmód változtatás, természetgyógyászati módszerek alkalmazása, vagy szakorvos felkeresése).

A kiértekelt eredményt e-mailben is megkapod, és szükség esetén megmutathatod az orvosoknak. Ez az eszköz magyar fejlesztés, melyet a kardiológiai szakma is örömmel fogadott. Mivel Magyarországon a szív- és érrendszeri problémák népbetegségnek számítanak, egy általános állapotfelmérésen alap, hogy komoly figyelem terelődjön fizikailag a szívedre!

 

 

Vérnyomás mérés

Szintén a szív- és érrendszer állapotához fontos adatokat szolgáltató, kalibrált eszközzel. Jól kiegészíti, ill. megerősíti az EKG adatait.

Az első szám azt a nyomást mutatja a kar fő artériájában, ami a szív összehúzódásakor alakul ki (szisztolés vérnyomás), a második a szívverések közti szünetben mérhető nyomást mutatja (diasztolés vérnyomás). Egy mérés alapján nem lehet diagnózist felállítani! A jelenlegi állapot mérhető, és összevethető a többi mért értékkel.

Kimutatja az esetleges pitvarfibrillációt. A pitvarfibrilláció a leggyakoribb ritmuszavar. A pitvarfibrillációban a szív szabályos ütemét biztosító szinusz csomó működése kiesik, és egy a pitvarokból eredő kaotikus, szabálytalan elektromos tevékenység veszi át a szívösszehúzódások vezérlését. A kamrák szabálytalan ritmusban és legtöbbször túl gyorsan húzódnak össze.

A nem vagy nem megfelelően kezelt pitvarfibrilláció szövődményekhez vezethet, mint a szívelégtelenség vagy a szélütés (stroke) – ami legsúlyosabb szövődmény. A stroke a szívből kiinduló vérrög, embólia következtében alakulhat ki, mely elsősorban a bal pitvarban és a pitvari fülcsében keletkezhet. Pitvarfibrilláció a szélütés kockázatát négy-ötszörösre emelheti.

Az EKG is kimutatja, ha ilyen elváltozás van jelen – ez a svájci, orvosilag validát készülék megerősíti, ha ilyen esettel állunk szemben. Mivel a szívbetegség nem fáj, nem érzékelhető, vagy az érzékelt jelenségeket másnak tudják be az érintettek, így sokan nem is tudnak az elváltozásukról. Életmódváltoztatással, folyamatos ellenőrzéssel karban tartható.

Testanalízis

A testsúly és a BMI index önmagában csak irányt mutat. Az OMRON orvosilag hitelesített, 8 ponton mérő testelemző készülékével az alábbi információkat tudhatod meg a tested aktuális állapotáról:

  • zsigeri zsír (központi szerveid körül lerakódott zsír) mennyisége;
  • Vázizom szerkezet százalékérték és kiértékelése (18–80 éves korig)
  • Vázizom szerkezet százalékérték kijelzése (6–80 éves korig)
  • Testzsír mérése (6–80 éves korig)
  • Nyugalmi anyagcsere kijelzése (6–80 éves korig)

Ezen értékek összevetése jó alap az életmódváltoztatáshoz – vagy épp az egészséges életmód fenntartásához. Talán lelkielg ez a legmegrázóbb vizsgálat az elején. Egy hónap elteltével már jól látható/mérhető a befektett energiád eredménye. A legfontosabb cél az egészség, nem a média által sugallt álomalak elérése!

 

Dokumentáció és konzultáció

A mért összes adatot egy digitális táblázatba foglalva e-mailen megkapod az EKG adataival együtt. Amennyiben az értékeid normál értéken belül vannak, azt mutatja, jó úton haladsz, megfelelően vigyázol magadra. Ha kis eltérés mutatkozik, természetgyógyászati módszerekkel, életmód tanácsadással megkezdheted az egyensúlyvesztés kezelését. A nagyböjt, vagy egyéni böjt kiváló alkalom a változtatásra! Tanácsadással, táplálékkiegészítők ajánlásával, esetleg egyensúlyt támogató egyéb gyógykészítmények ajánlásával, valamint böjtvezetéssel tudlak támogatni. A korrekciós folyamat egyénenként eltérő. Általában 6 hetenként érdemes az eredményt ellenőrizni. 

Amennyiben valamely érték erős eltérést mutat, mindenképp javasolni fogom szakorvos felkeresését – de legalább tudod, melyik irányba indulj.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com
UA-100566282-1