
Az igazi várakozás pedig nem egyéb, mint szüntelen átváltozás. Aki elkezd várni, nem egészen ugyanaz, mint akihez a várt eredmény elérkezik. Vagyis nem a várakozás tárgya változik meg az időben, hanem mi magunk.

Mit hagyunk el az étkezésből?
Idén is testre szabhatod a böjtödet életritmusod szerint. 3 csoportot alakítottam ki, gondold végig, neked melyik folyamat illeszkedik a legjobban az életedhez. Talán időn annyival könnyebb, hogy a vállalatok nem szerveznek karácsonyi vacsorát – tehát ez a kísértés kimarad, ha volt ilyen.
Ahhoz, hogy testileg-lelkileg ráhangolódjunk az ünnepre, több együtthatónak érdemes összeállnia. Ezek egyike az étkezés. A Karácsony előtti böjt, a várakozás böjtje. Ilyenkor ugyan kint hideg van (ezt figyelembe is vesszük), de szerencsére fűtött lakásból tekinthetünk ki a hidegre. (És itt is van egy lelki gyakorlat: gondold végig a körülményeidet, és légy érte hálás! A szívedből – ne a fejedben!)
Tehát: van az ünnep előtt 10 napunk, amikor elhagyja mindhárom csoport a
- húst
- alkoholt
- kávét és fekete teát
- fehér lisztet és péktermékeket (kivéve a kovászolt eljárással készült barna vagy rozsos kenyeret)
- cukrot, édességet, süteményeket
- feldolgozott élelmiszereket (ez idő alatt ha lehet, készítsd magad az élelmet)
- 3. naptól kezdve a tejet és a tejtermékeket valamint a tojást. (1-3 napban a savanyított tejtermék fogyasztható: túró, kefír, joghurt.
- Út : akkor ajánlom, ha keményen helyt kell állnod most is a munka frontján. Ha ki vagy téve a fokozott stressznek, fizikai munkának, rohangálnod kell a városban, akkor ezt a folyamatot ajánlom. Ha beteg voltál, és le vagy gyengülve, akkor is érdemes ezt az utat választanod. (Amennyiben gyakorlott böjtölő vagy, természetesen választhatsz más utat is.
- Út: akkor ajánlom, ha otthon dolgozol, vagy nincs rajtad nagy lelki és fizikai teher.
- Út: akkor gyere ezen az úton, ha biztosítani tudod magadnak a nyugalmat, békét, és teljesen egészséges vagy. Olvasd el, tudod-e tartani. Inkább vállalj egyszerűbb folyamatot, ha bizonytalan vagy, és azt örömmel vidd végig!

3. Út
Ez a haladó böjt, mely 3 nap vízböjtöt is tartalmaz. Egészséges ember számára jótékony hatása van testileg-lelkileg. Ugyanakkor kerülendő, ha problémád van a vércukorszinteddel (akkor inkább a 2. utat válaszd), kismama vagy (1. Út), rákos elváltozás van a testedben (1- Út), vagy komoly lelki problémákkal, vagy táplálkozási zavarokkal küzdesz (hívj fel!).
Reggeli: végig csak a gyógytea 12-ig.
Ebéd és vacsora:
1-2-3. nap: darabos zöldségleves
4-5-6. nap: csak tiszta víz (kancsón át szűrt csapvíz is tökéletesen megteszi)
7-8-9 nap: krémleves
10. nap: darabos zöldségleves

1. Út
Reggel ébredés után a tisztító gyógyteát fogyaszd.
Reggeli gyanánt, vagy a délelőtt folyamát a következő lehetőségekből válassz (lehet naponta más-más választás az alábbiakból:
- alma alaposan megrágva (akár több alma is. Lényeg, hogy más gyümölccsel ne keverd!
- zöldturmix: alma, salátaféle (amit találsz a piacon: egyszerű saláta, madársaláta, lollo, bébispenót), őrölt fahéj ízlés szerint, pár szem mazsola vagy aszalt szilva, egy evőkanál útifűmag héj vagy durvára őrölt lenmag, vagy chia mag. (Ha chia magot teszel bele, akkor legalább fél órára állni kell hagyni.)
- chia pudig magtejjel: előző nap készítsd el, reggelre ízletes és könnyű reggelid lesz. 1/3 chia mag, 2/3 bármilyen magtej. Ízlés szerint fahéjjal fűszerezheted. Reggelire max. 3 dl-t egyél belőle. Édesítés nem kell. Ha szeretnél valami extrát bele, akkor finomra szeletelt aszalt szilvával feldobhatod. Segíti az emésztést, a belek tisztulását.
Ebéd:
1-2-3. nap: zöldséglevesek. Az ajánlott recepteket külön levélben írom meg. Ezeken a napokon darabos, egyszerű zöldséglevest ajánlok azokból a zöldségekből, amelyeket kaphatsz a piacon.
4-5-6. nap: krémlevesek receptek szintén külön levélben.
7-8-9-10. nap: zöldséglevesek
Vacsora:
1-2-3. nap: sütőben sült burgonya sörélesztő pástétommal, kukoricalepény kenyér sült tofuval, babkrémmel és salátával, sült cékla salátával.
4-5-6. nap: krémleves (ami az ebéd is volt)
7-8-9-10. nap: egyszerű zöldséges rizs, rakott kelkáposzta, céklasaláta oroszosan, vöröslencse pástétom kovászolt kenyéren vagy puffasztott rizsszeleten salátával.
Az 1. felkészítő levélben leírt vitaminok közül erősen ajánlom legalább a D és a C vitamin szedését!

2. Út
Ez a folyamat több étkezési szünetet iktat be, mint az 1. Út. Alapja az Intermittent fasting, vagyis a részleges étkezés. Az ajánlásom a 16:8 óra, vagyis 16 órát nem eszel, 8-ban veszed fel a szükséges tápanyagokat. Az időtartamot te szabályozod: ha a reggeli számodra nagyon fontos étkezés, akkor a vacsorát hagyod el. Ha reggel nem kívánsz étkezni, inkább vacsizni szoktál, akkor a reggelit hagyod el.
Példa a reggeli elhagyására: 12-kor étkezel leghamarabb, és 20-kor legkésőbb.
Példa a vacsora elhagyására: 8-kor étkezel leghamarabb, és 16-kor legkésőbb. Vagy 10-kor leghamarabb, és 18-kor legkésőbb. Ezt te döntöd el.
Amennyiben a reggelit tartod meg: reggel alma vagy sűrű zöldturmix. Tehetsz bele banánt is, ha erős kihívásokkal tele napod lesz, amúgy érdemes kerülni. A tisztító teát mindenképp megihatod reggel napindításnak. Nincs benne kalória.
Ebéd:
1-2-3.nap: zöldségleves darabos zöldségből (receptek a következő levélben. Persze saját receptet is használhatsz.)
4-5-6. nap: De Steinberger kúraital. Bármelyik 3-at választhatod. Amelyik szimpatikus. Ezt iszod egész nap 1:1 arányban vízzel keverve. Semmi darabosat nem ajánlok hozzá! csak lé!
7-8-9-10. nap: krémleves karfiolból, krémleves sütőtökből, savanyú káposzta leves (recept a következő levélben), zöldségleves darabos zöldségből.
Vacsora (utosló étkezés
1-2-3. nap: sütőben sült krumpli sörélesztőpelyhes sajtkrémmel, céklasaláta sült tofuval, zöldséges rizs (receptek a következő levélben)
4-5-6. nap: léböjt
7-8-9-10: krémleves ebédről, krémleves ebédről, sütőben sült krumpli magában, gyömbéres párolt répa rizzsel vagy kölessel. (receptek a következő levélben)
