Üdvözöllek a víz Nyúl évének tavaszi böjtjében!


A víz nyúl éve nagy lehetőségeket tár elénk!
A 2022-es év egy illúziókat leromboló időszak után köszönt ránk. Ezt tekinthetjük jó jelnek: túl sok dolgot vett magától értetődőnek a nyugati ember, és elfelejtett a gazdagságának örülni. A közösségek, a barátságok, a természet mind megsínylette ezt a vakságot. Hatalmas vagyonok keletkeztek valós befektetett munka, és tudás nélkül. Erre sokan ráláttak a bivaly és a tigris évében, és új utakat kerestek maguknak.
A víz nyúl éve a érdekes módon idén a nagyböjttel együtt indul. A kínaiak szerint békét, és jólétet hoz. Mind a kettőre szükségünk van – átgondolt módon. A jólét biztonságot, de nem hedonizmust jelent, a béke pedig egy nyugodt állapot a lelkünkben.
Aki nyitott, ebben az esztendőben stabilizálhatja anyagi helyzetét, vagy elindíthatja az a biztonság irányában. Fontos, hogy régi beidegződésekkel nehéz új utakra menni. legyél nyitott!

Állapotfelmérés új módszerekkel!
Hogy vagy? Megmondjam?
Az elmúlt évek egyik tapasztalata az volt, hogy szükséges az objektív állapotelemzés a folyamat elején – és sok esetben a végén. Sajnos az egészségügy annyira túlterhelt, hogy az évenkénti nagylabort is nehéz megszervezni az állami szektorban.
Lehetőséged van egy nagyon alapos állapotfelméréssel indítani a böjtöt
- vércukormérés (opcionális)
- véroxigénszint mérés;
- pulzus és vérnyomás mérés;
- testösszetétel elemzés orvosilag hitelesített eszközzel;
- Biorezonanciás állapotfelmérés (komplex)
A mérés nem helyettesíti az orvosi laborvizsgálatot, ugyanakkor megbízhatóan kimutatja klasszikus, az orvos által is elemezhető módon az elváltozásokat. Tehát ha valami elváltozás van, az látszik, és időben megteheted a megfelelő lépéseket – akár természetgyógyászati eszközökkel a böjtfolyamatban, akár komolyabb elváltozás esetén időben orvoshoz tudsz fordulni. Az eredményeket e-mailben is megkapod az EKG görbével együtt, amit szükség esetén meg tudsz mutatni/ el tudsz küldeni az orvosodnak.
Az állapotfelmérést ajánlott legalább a böjtfolyamat elején elvégezni! Kisebb elváltozások esetén a folyamat végén is. Az állapotfelméréshez időben be kell jelentkezni – tehát érdemes mielőbb dönteni! Ha léböjtön is részt szeretnél venni, mindenképp javasolt az állapotfelmérés!
Akár ajándékozhatsz is egy ilyen kellemes hangulatú, személyes elemzést családtagjaidnak, barátaidnak, akikért aggódsz.
Ennek a szolgáltatásnak az ára
- 15.000 Ft / Fő, és az alap böjtprogramot ajándékba kapod.
- A felmérés, elemzés és tanácsadás 1 órát vesz igénybe.
Fizetni majd a helyszínen kell, számlát is ott adok. Ha ajándékba adod az állapotfelmérést, akkor is az utalás csak a megajándékozott időpontja előtt lesz aktuális – számla ellenében.
Vágj bele!

Böjt 2023
A tavaszi böjt 2023 február 22 – április 06-ig tart
Mint tudod, böjtölni nem lehet online, csakis a valós életben. Az online forma a kapcsolattartás, és a folyamatos kontakt biztosítására vonatkozik. A tavaszi böjt hosszú folyamat, el lehet benne fáradni. Egyedül végigcsinálni fegyelmezetten kizárólag nagyon alapos indokkal, és a világ támogatásával lehet. Még egy fontos szempont, hogy egyre többet tudunk meg a kutatásoknak és a hagyományoknak hála a böjt fiziológiai és lelki folyamatairól. Ezek figyelembe vételével készült a program – a ma emberének életritmusát is figyelembe véve.
Az elmúlt évek azt mutatták meg, hogy több lehetőségre van szükség. Minden év más és más – ahogy minden ember is. Az onlineböjtben kiválaszthatod a te élethelyzetednek a megfelelő folyamatot – ha pedig nem tudsz dönteni, személyes segítséget is kapsz.
A böjt alapvetően lelki gyakorlat, így erősen hangsúlyos a spirituális vonal világnézettől függetlenül. Rendet kell tenni kívül és belül. Ehhez kapsz napi feladatokat idén is. A vezetett böjt nem hagy magadra a felmerülő kérdésekkel és nehézségekkel.
Mi is történik 46 nap alatt?
- Kiválasztod a böjtös zarándokutadat – 3 lelki úton indulhatsz el.
- Megkapod a felkészítő anyagokat: testi és lelki vezérfonalakat, fontos dátumokat, beszerzendő kellékeket.
- Ha kérsz ezen felül személyes konzultációt, javaslom, jelentkezz be állapotfelmérésre!
- Február 21-től megkapod minden este 18:00-kor a következő napra vonatkozó inspirációt: lelki gyakorlathoz kérdést (nem vallásos, hanem önismereti jellegű!), testápolási gyakorlatot, és egy rendrakó ajánlatot. Minden napra pici pár perces dolgokat, ami benne tart a folyamatban.

Böjt 2023 - Melyik úton indulj el?
A tavaszi böjt 2023 február 22 – április 06-ig tart
Csermely – a teljes böjtfolyamat külső-belső rendrakásra hangolva. Ez az alapprogram. Ha belemerülsz, teljes újjászületés lesz az eredménye. A böjt előtt megkapod a vezérfonalat, a táplálkozási ajánlásokat, a lelki vezérfonalat, majd a napi feladatokat, töprengőket tartalmazó leveleket. Ha szeretnéd a 10 napos léböjtöt is végigcsinálni, akkor állapotfelméréssel jelöld meg a jelentkezési lapon! Ez az elmúlt évek tapasztalata szerint elengedhetetlen.
Ára: csak online program: 5000 Ft (léböjt nélkül)
Állapotfelmérés: 15.000 Ft ( Ha eljössz állapotfelmérésre, a Csermely programot ajándékba kapod.)
Patak – Belső árnyék. Ezt a böjtöt akkor válaszd, ha legalább egyszer végigcsináltad az alapprogramot! Ennek a folyamatnak is az alapja a Kikelet program. E mellé kapsz mélyebb lelki gyakorlatokat, mely segít szembenézni a belső árnyékoddal. Tehát mindenképp idő és lelki tér szükséges hozzá. Ennek a programnak része alapvetően a 10 napos léböjt.
Ára: 10.000 Ft (Ajándékba nem adható)
Folyó – Belső Fény. Ezt a böjtöt akkor válaszd, ha már szembenéztél a belső árnyékoddal! A Kikelet program levelei mellé kapod a belső fényeddel összekapcsoló feladatokat. Nehéz út! Tartalmazza a 10 napos léböjtöt.
Éledés programok ára: csak online program: 10000 Ft
Állapotfelméréssel: 15.000 Ft (Ajándékba nem adható!)
Végre újra 40 napos böjt! Jelentkezz itt:
